Vérvétel

Vérvételen voltam. Teljes labort néztek. Bementem a gyönyörűen felújított épületbe. Nem találtam a regisztrációt, noha tudtam, hogy valahol a közelben kell lennie. Felmentem az emeletre, megkérdeztem egy embertől. Menjen le, a lépcső mellett jobbra. – Köszönöm. Ám a lépcső mellett jobbra egy nagy kétszárnyas ajtó van, felette felirat: Gyógyszertár. Tanácstalanul megállok. Jön egy nő, megkérdezem őt is. Ott van benn. - mutat az ajtóra. A gyógyszertárban?! - Az még csak utána jön, előbb a regisztrációs pult van….

Vérvétel. Kérem, szorítsa a karját, ne engedje el. Higgye el, vérezni fog! Egyik kezemmel szorítom a másikat. Kéz használata nélkül próbálom felvenni a táskámat. Furcsa módon nem igazán sikerül. Segítenek. Majd a kezembe nyomnak egy kis poharat. Ott a WC. Megpróbálok bejutni - szintén mellőzve a kezeimet - a helyiségbe,…újfent készségesen segítenek. O.K. Bent vagyok…és ki fogja lehúzni a nadrágomat?!

            Hallottam, ahogy elemezték az egészségügy helyzetét a tv-ben. Nem tudom melyik csatornán, mert a szüleim nézik a tv-t, én csak hallom a másik szobában. Én hallom, ők nézik, szó szerint, mert nagyot hallanak.

„Kevés a nővér, kevés az orvos, túl vannak hajszolva, és ezért nem foglalkoznak kellőképpen a beteggel.” Ez igaz. Mindenki tapasztalta ezt, akinek volt dolga a kórházzal. Van az emberi teljesítőképességnek határa, és ezen a határon túl az empátia nem működik, mert az energia, a figyelemkoncentráció ahhoz kell, hogy a túlhajszolt ember próbáljon nem összeesni. Az egészségügyi dolgozók nem csak a pénz miatt menekülnek külföldre. Az is lényeges kérdés, hogy tudnak-e emberi körülmények között dolgozni, vagy nem. Ha kihajtják belőlük a lelket, hogyne lennének lelketlenek? - Itt most elnézést kérek azoktól az egészségügyi dolgozóktól, akik eredetileg is lelketlenek és/vagy hozzá nem értők voltak…