Kulissza

A napokban olvastam egy meghatalmazást, a következő szöveggel:

Alulírott Ravaszdi Ákos Balambér meghatalmazom K.F.T. Kft-t, hogy Akárki Béla nevű dolgozójának a bérét a számlámra utalja.

Aláírás: Ravaszdi Ákos Balambér

Megmutattam egy jogásznak, aki kifogásolta, hogy Ravaszdi nem azonosította sem magát, sem Akárki személyét személyes adatokkal. Arról nem is beszélve, hogy a számlaszám sincs rajta. Mert egyébként megfelelne egy hivatalos meghatalmazásnak? - Persze - Na, neked sem engedném, hogy bármiben is képviselj. Ámbár, ha meggondolom...én is írhatnék egy ilyet,...hátha ráutalnak egy miniszteri fizetést. 

Olvastam Nagy Bandó András "beszédét", és a rá következő írását, amiben a kommentelőinek válaszolt. 

Egy idézetére szeretnék reagálni:

"Csak egy kérdés: az a hazaáruló, aki szóvá teszi, mi nem tetszik, vagy az, aki kushad, és szemet huny a kedvencei min. megkérdőjelezhető tetteit látva?"

Ezen én is rágódtam egy ideig. Szerintem is az az igazi hazaárulás, ha az ember hallgat.

Ilyen értelemben, sajnos én is sokszor hazaáruló vagyok. Haza és „ön”áruló. Azt hiszem a kettő ha nem is ugyanaz, de nagyon közeli fogalom.

Azt olvastam valamelyik cikkben, hogy gazdasági csodának tartják azt, ami Magyarországon van.

Tömegek élnek 48 és 50 ezer forint között havonta, amit napi 8 óra munkáért kapnak. Illetve próbálnak élni. Gondolom azért 48 ezer, mert már 47 ezerből meg lehet élni… És büszkén harsogják, hogy még több közmunkás lesz. Ez ugye azt is jelenti, hogy egyre többen lesznek munkanélküliek, és kényszerülnek rá az éhbérre. Vagy nem? Ön kedves olvasó vajon szeretne-e ennyiből élni? És tudna-e? Vagy azt gondolja, Ön sosem fog ilyen helyzetbe kerülni?

A közmunkások életében nem csak az alacsony bér a baj, hanem a bizonytalanság. Ahogy közeledik a programban előírt időszak vége, a közmunkások gyomra összerándul: Vajon lesz munka utána is? És az mennyi időre szól? Ha nem lesz rögtön, akkor még ez a kis bevétel sem lesz? Mi lesz velem? Megint másik munkahelyre kell majd mennem? Ezt már megszoktam, most majd új hely vár rám? Megint új kollégák? Megint máshoz alkalmazkodni? Két hónapig? Vagy négyig?

Van ismerősöm, aki inkább éhen halna, de nem lenne közfoglalkoztatott. Folytonos bizonytalanság, nyomorgás. Megalázó. Volt benne részem nekem is.

Egy új munkahely stresszel jár, még akkor is, ha egyébként jóindulatúak a kollégák. Mert az új környezet, az ismeretlen emberek megismerése, a munka megismerése és begyakorlása, az új elvárásokhoz való igazodás leterheli az agyat. Kell egy-két hónap, három, néha több is, mire elcsitul az érzelmi nyomás, és a produktív munka elindul. Nem véletlenül találták ki a próbaidő gyakorlatát.

Ám a közcélúak ezt a folyamatot sokszor végig sem járják. Mire beilleszkednének, el kell menni, ennek vége, jön egy másik program, ezt félbe kell hagyni és újrakezdeni. Állandó tortúráról van itt szó, hozzátéve, hogy minden új program kezdetén „állás”interjúkra kell menni, ha nem maradhat a régi helyen, mert a munkáltatók válogatnak...természetesen. Ez szorongást szül, ami a viselkedésben is megnyilvánul. Sőt. Ez a negatív érzés gyengíti az immunrendszert, és melegágya a depressziónak, rosszkedvnek. Kihat a kapcsolatokra, családi életre, gyermeknevelésre…

Talán, ha jól megfizetnék, és biztosan lenne hol dolgozni a határozott időn túl. De nem így van. Még, ha megengednék, hogy visszafoglalkoztassa a munkahely a következő időszakra, még akkor is benne van a bizonytalanság, s sokszor az utolsó munkanapján sem tudja még, hogy mi lesz a következő naptól kezdve.

Nagyapám mindig azt mondta, hogy gondoljam át, szeretném-e, ha más is úgy viselkedne velem, ahogy én másokkal, örülnék-e, ha úgy beszélnének velem, ahogy én velük, és ez alapján cselekedjek. Ne tegyek olyat, amit nem szeretném, ha velem tennének… Gyerekkorom óta sokszor biztatott arra, hogy próbáljak belegondolni a másik helyzetébe. Akkor még nem tudtam, hogy ez az empátia alapja. Sőt. Az együttélés egyik feltétele.

Egy társaságban egy pasi ismerősöm megjegyezte, hogy nem szeretne okos nőt társnak. A nő legyen szép, de buta. Páran helyeseltek. Van, aki csak a poén kedvéért. De ezen mégis elgondolkodtam, és elképzeltem, mi lenne a következménye annak, ha a férfiak mind butuska nőt választanának. Mert az kétségtelen, hogy a butuska is szerethető, de azért mégis… Maradjanak pártában az okosak?

Mi lenne hát a hatás? Az biztos, hogy a gyerekeik nem örökölnének túl sok észt. Mert…kitől is?