Isten nélkül?

Legalábbis olyan Isten nincs, mint személy, mint jóságos és gondoskodó, mint szerető és elfogadó. Legfőképpen nincs, mint egy olyan akarattal és tudattal rendelkező személy, akinek terve lenne a világra. Pontosabban fogalmazva az az Isten kép tört össze, amit szerettem volna, ha beigazolódik.

Kár. Reményt keltő illúzió volt, és nem tett vidámmá a felismerés. De attól, hogy szeretném, hogy igaz legyen, még nem lesz az. Isten (kép) halott - azt hiszem Nietsche is ezt mondta…És én megsirattam. Ezt el kell gyászolnom. Ám lehet-e halott valaki, aki nem is létezett? Igen. A fejemben. A fejemben létezett.

Az egészben az a legrosszabb, hogy nem haragudhatok rá. Éppen lehet…de elég hülyén néz ki egy nem létező személyre haragudni. Mondjuk, haragszom rá azért, mert elhitette velem, hogy létezik, miközben nem…na ezt nem fogom nagyon hangoztatni…

Teljesen elromlott a kedvem emiatt a héten. Nem szokott látszani rajtam, ha rossz kedvem van, de most…hát…látszott. Előjöttek a szorongásos tünetek, gyomorgörcs, az emberek kerülése, bénultság. Figyelni kezdtem magam. Mit érzek, milyen reakcióim vannak a hétköznapi dolgokra?…Durcás voltam, mint egy kétéves…meg gyámoltalan és…mint aki elvesztette a talajt maga alól…Érdekes, hogy a gondolkodásomban, szokásaimban mennyire mélyen gyökerezett ez az Isten kép…a: „remélem, hogy ilyen Isten van”-hit. Pl. rögtön azon kaptam magam, hogy azt gondolom: - Lehet, hogy Ha Isten nincs is, de van valami más…valami, ami segít…helyette…- Aztán rájöttem, hogy megpróbálok valahogyan visszasomfordálni az Isten hithez egy hátsó kapun. De hát nincs hátsó kapu! Magyar gondolkodás: megkeressük a kiskaput.

Aztán meg…eddig azt gondoltam, ha valami kevésbé jól sült el, hogy ennek így kellett történnie. De most…egy frászt! Ennek egyáltalán nem kellett így történnie. Csak így történt, és kész. Ez pedig nagy különbség.

Lépten-nyomon beleütközöm az Istenes-beidegződéseimbe.: Káromkodok…majd kicsúszik a számon – Bocsánat!...aztán elcsodálkozom: Ki a fenétől kértem bocsánatot?

Csodák sincsenek. Csak a tudásunkhoz képest tűnik egy-egy jelenség csodának. Mögötte mindig valamilyen meg nem értett, ám természetes jelenség áll, vagy statisztikai törvényszerűség… ezekkel a természeti törvényekkel pedig az a helyzet, hogy érvényesek, működnek és megbízhatóak, ellentétben kormányunk törvényeivel…

Így pedig érthetővé válik az a sok tragédia, az a sok szörnyűség világszerte. Semmiféle cél nincs a háttérben, csak maga a „nehézségi erő”. Az a törvényszerűség és összefüggés, ami a természet része. És nincs kire haragudni. Az „Egy” nem tudatos lény.

Ezzel a tudattal egészen másképp nézek mindenre. Hirtelen megnőtt a felelősségem. Elsősorban saját magamért. Sokan azt gondolják, hogy ha az emberek nem hisznek, akkor gátlástalanok lesznek. Nem csak a természeti erőktől való félelem hozta létre Istent, hanem a saját magunktól való félelem is. Én azt érzem „ebben az új világomban”, hogy ijesztően megnőtt a felelősség. Mert csak egy élete van mindenkinek, nincs több, és utána nincs semmi. Ez a tudat csak még értékesebbé teszi mások életét és életének a minőségét, beleértve természetesen az állatokét is. A bolygónk jövőjét. Mert tudom, hogy hiába várok Isteni segítséget…nem tud segíteni, mert nem létezik, vagy mert mi az Ő részei vagyunk – ezért van szabad akaratunk - És úgy nehéz…

Vajon mennyire fontos tudnunk, hogy van-e vagy nincs? Van-e jelentősége? Ettől semmi sem fog megváltozni. A világ marad, amilyen. Leginkább olyan, amilyenné tesszük. Együtt. Valahol olvastam, hogy az emberiség együtt fog üdvözülni, vagy elkárhozni. Ez az isteni létezéstől függetlenül is értelmezhető. Félek, az utóbbi fog bekövetkezni.

Ebben az értelmezési tartományban újból elővettem a Miatyánkot. Majd meg is kritizáltam:

Miatyánk…Miatyánk…miért atyánk? És az anyánk hol van? Ő a mindenség Ura. Akkor hol a női oldal? Vagy az nem tartozik a mindenségbe? Ehhez tartozik az a kérdés is, hogy az atyák az Anyaszentegyházban vannak. Miért nem az Atyaszentegyházban? Megpróbáltam átalakítani a szöveget: A Mi Atyánk helyett a Mi Urunk. Aztán a következő sort is átformáltam: „aki a Mennyekben vagy” helyett „aki a Mindenség vagy”. Mert hát a Mennyekben lenne csak? Nincs itt? Akkor lehet, hogy soha nem fogunk találkozni.

Ezek nem cinikus kérdések, bár lehet, hogy úgy tűnnek. De. Cinikusak. Ám nem akartam megbántani egy hívőt sem. Mindez csak rólam szól. Simán keserűség.

A vallások, Isten és a transzcendencia az emberről szól, arról, hogyan tudjunk élni azzal a felismeréssel, hogy egyszer meghalunk. Hogy enyhítsük félelmünket, és bűntudatunkat. Először azt gondoltam, hogy az igazi küldetése a békés egymás mellett élés segítése…ehelyett ...

Valószínűbb, hogy nincs felettes hatalom. Nincs jóságos Isten, sem egy terv, sem egy cél. Fel kell készülnöm ennek elfogadására, még ha nehéz is. Az emberi agy…elég ügyes szemfényvesztő…mindig igazolja gazdájának feltételezéseit, és mindig megteremti azt az értelmezést, amire szüksége van. Még ha ellent mondanak egymásnak, akkor is…

A szörnyűségek elviselése anélkül, hogy megőrülnénk, Istenbe vetett hittel lehetséges. Azzal a meggyőződéssel, hogy okkal történik minden…hogy az embernél magasabb intelligencia érti csak a TERVET.

Nem akarom senki hitét megrontani. Isten ments! Sokaknak szükségük van a hitre. Szerencsére ők nekem nem fognak hinni. Ne is higgyenek! Ez a morfondírozás saját magam miatt van. Tisztába teszem a gondolataimat. És akár tévedhetek is. Főleg, mert nem vagyok elég okos…ehhez semmiképpen.

Azt is olvastam valahol, hogy a hitet megszerezni ugyanolyan nehéz, mint elveszíteni. Úgy érzem, hogy akár hiszel, akár nem, vagy legyél csak kereső, bárki is vagy megmaradsz életed végéig annak. Lehet, hogy van fordulat, de nagyon ritka. Többek között ez is az Úr, mint személy nem létezését igazolja.

Persze a témát nem zártam le, mert…mert tudom, hogy tévedhetek,…és mert a remény hal meg utoljára,…és mert a gondolkodás egy folyamat, ami fejlődik. Jobb esetben.

Az igazi kérdés ezek után az, hogy ha Isten nem ilyen, akkor tulajdonképpen milyen?

Lehet, hogy tele vagyok ellentmondásokkal. És talán nem is tűnik fel. Nem baj. Ez is belefér abba, amit úgy hívok: Ember.