A pokol szele

Most olvastam el Merle: „Mesterségem a halál” című könyvét. Az auschwitzi haláltábor parancsnokának az életéről szól. Az élettörténet valós emlékiratokon alapszik. Muszáj leírnom a gondolataimat erről. Ahogy én látom, amit leszűrtem belőle…

            Ijesztő és nehéz olvasmány. Nehéz a lelkemnek, és az idegrendszeremnek. Nem ismerem minden tömeggyilkos és háborús bűnös élettörténetét. Mostanában gondoltam csak rá, hogy tanulságos lenne elolvasni néhányat, mert így lehet meg(nem)érteni illetve megsejteni azt a szörnyűséget, amire egy ember képes lehet. Vagy egy egész rendszer. 

Persze, hogy a gyermekkorban kezdődik... A szülők-nevelők felelősségénél. A kisgyermekkor és a kamaszkor érzékeny, zűrzavaros formálódó és formálható ködjéből olykor olyan személy ölt alakot, aki fogoly lesz... Látja magát a tükörben…amit a szülők mutatnak róla…ilyen vagy...mondják némán...s megszületik az énkép. Valós és árny ÉN…az árny a tükörben….mozdul, amikor ő mozdul…egyszerre, ám még ő előbb…majd egy ütés a lélekre – vagy több -, s mintha már nem is ő cselekedne. Maga a tükör kel életre, s mozgatja őt…most már előbb a tükör…s fogva tartja, előírva lépteit. S hiába is akarna másképp cselekedni, nem ő irányít. Ezért az Én, védekezésül, hogy ne haljon meg végleg, megtiltja a gondolkodást, az érzéseket, s felépít egy illúziót, hogy a hamis mégis működni tudjon. Ám onnantól kezdve úgy érzi, nem ő cselekszik, hanem valaki más. Valaki más a tükörben. S minél nagyobb szörnyűségeket tesz, minél jobban el kell hallgattatnia önnön érzéseit és „látását”, annál idegenebb a cselekvő a számára…nem én voltam…hanem Ő…ott. A tükör.

Úgy tűnik nekem, a Német birodalomban a hatalom kétféle eszközt alkalmazott a manipulációhoz: a lelkesítést, és a megfélemlítést. Eredmény: gondolkodás nélküli parancs végrehajtás. Nem érezhetünk, nem gondolkodhatunk…

S a rendszer elkerülhetetlenül megtalálja azokat az embereket, akik a leginkább megtanulták ezt…

            Az apa, aki a felelősséget „látszólag”átveszi a gyerektől azzal, hogy feltétel nélküli engedelmességet vár el, elfojtva minden gondolkodási kísérletet. A gondolkodás veszélyes. Mert ha gondolkodunk, rájöhetünk, hogy a parancs nem helyes. Nem illeszkedik a valós helyzethez, s ami még nagyobb baj, nem azt a célt szolgálja, amit el akarnak hitetni velünk. Nem egy nemes célt másokért, hanem rejtett kielégítését parancsolója hatalomvágyának –komplexusának?!-. Ha gondolkodunk, kiderülhet, hogy más szempontok is léteznek…

Az apa, akinek a szerepét – átvitt értelemben - átveszi Himler… Feltétel nélküli engedelmesség, feltétel nélküli bizalom…megkérdőjelezhetetlen becsület… Szörnyű zsenialitása Hitlernek, hogy saját magát sikerült másokban a német néppel azonosítania…aki őt megkérdőjelezi, az magát a német népet kérdőjelezi meg…

            A parancs teljesítése, behódolás a kívülről jött irányításnak a felelősség áthárítása. Hiszen egy ilyen helyzetben látszólag nem a cselekvőé a felelősség, hanem a parancsolóé. 

A haláltáborok nem tartoztak a fronthoz. A haláltábor annak a folyamatnak volt a végállomása, amelynek során embereket fogtak el és gyűjtöttek egybe származásuk miatt, s elszállították őket a „vesztő-helyükre”. Itt az áldozatok egyértelműen fegyvertelenek, védtelenek voltak. Ezt a folyamatot egy ugyanolyan hatalmas szervezet működtette, mint maga a hadsereg. Tagjaiban azonban nem volt az az adrenalin, az a felfokozott élet-halál harc érzés, a  „vagy te vagy én haláltánca”, az életösztön, ami a másik fél megsemmisítésére készteti az embereket... Ha pedig nincs ez az érzés, az emberek jóval kevesebb hajlandóságot mutatnak az ölésre… Ezért a hatalomnak szüksége volt valamire, amivel az embereit mégis gyilkolásra készteti. A félelem. Aki ebben a szervezetben dolgozott, azt azon nyomban megölték, ha nem volt képes a parancsot végrehajtani. Ha nem volt képes…mert hiányoztak a képességei…mert hiányzott az akarata…mert felülkerekedett az embersége... Tévedés? - Halál. Ellenszegülés? - Halál. Így „szimulálta” a hatalom az „engedelmesség adrenalinját” embereiben.

Szörnyű, embertelen parancsok végrehajtásához „gépek” kellenek. Ezért ebben a szervezetben, a belső hadseregben is ugyanaz volt az elvárás, mint a fronton. Gondolkodás nélkül hajtsd végre a parancsot! Ne érezz! Feltétel nélkül higgy a Führerben! Mert ő maga Isten. S ha ő Isten, akkor szentesítheti akár más nép kiirtását is. S még valami: siess! Mert ha, sietünk valamivel, szintúgy nincs időnk az okokon és miérteken gondolkodni.

            Paradox módon - olcsó volt a „drága” német vér. Szervezeten belül is kivégzések sora zajlott, s ez kiválogatta azokat az embereket az élre, akik képesek voltak nem gondolkodni. Képesek voltak…nem belegondolni, mit is tesznek érző, emberi lényekkel. Élő lényekkel. Képesek voltak…nem látni. Mint Rudolf Höss.

            Nekem az egész történetben – ami maga a történelem -, a megfélemlítés, a zsarolás, az, hogy megpróbálták egymás elől, maga a civil német lakosság elől is titkolni a mészárlásaikat…mindez azt mutatja, hogy tisztában volt maga a hatalom is azzal, hogy súlyos bűnt követ el. Belül mélyen volt egy hang…vagy inkább egy hang hiánya? „Az van, ami nincs” , ha jól idézem…

Nehéz de nagyon jó könyv. Azt hiszem ezek után valami mást fogok olvasni. Valamit, aminek semmi köze a valósághoz, tehát reményt és életörömöt ad. Mondjuk egy Tolkien mesét…