A katolikus előadássorozaton, az atya érdekes felvetést-kérdést tett fel. A városban közel 30.000 Katolikus ember van, és azon felül még vannak reformátusok és más irányzatok képviselői. Tehát elég sok a keresztény ember a városban. Miért van az, hogy nem látszik? Miért nem látszik a mentalitáson, az emberségen, a szeretetben? Az egymás felé történő megnyilvánulásokban?
Ez egy messzire vezető kérdés. Én úgy látom, hogy hiányzik a kapcsolat. A kapcsolat az elmélet és a gyakorlat között. Több, mint tíz évig tanítottam, és én azt szoktam mondani ilyen esetben, hogy magolunk, azaz az anyagot vagy félig értjük csak, vagy sehogy. Nem lesz személyes számunkra, és hasznos sem, mivel nem értjük, nem is tudjuk a valóságba átültetni. Mert nincs is ilyenkor kapcsolata a valósággal. Olyan, mintha két egymástól független dologról lenne szó. Van egyszer a valóság és van, amit az iskolában tanulunk…
A kapcsolatot a cselekvésen keresztül történő tapasztalat hozná meg akkor, ha felismerjük benne az elméletet. Ezek egymásra ható folyamatok, mint egy öngerjesztő spirál, ami mindig megemeli a tudás szintjét. Tanulunk, megértjük, ennek fényében cselekszünk, s a cselekvéskor elért sikerek és elkövetett hibák létrehozzák a tapasztalatot, ami a megértés magasabb szintje annál, mint amikor még csak az elméletet értelmeztük. Ez lehetővé teszi a magasabb szintű elmélet értelmezését, amit szintén a gyakorlatba ültetünk és ez megint új tapasztalatokat és még magasabb megértési szintet hoz… Én így látom a tanulást, és mindig is igyekeztem ezt a kapcsolatot a diákokkal észrevetetni. És persze erről lehetne még beszélni.
Szóval a vallás, legalábbis a katolikus vallás nyilván persze tanítja a keresztényi viselkedést. Ezek a tanítások azonban sokkal mélyebb gondolatokat és összefüggéseket tartalmaznak, mint azt a felszínen gondolnánk, s a megértésükhöz szerintem nem csak elemezni, értelmezni, elvonatkoztatni kellene, hanem a spiritualitást is meg kellene benne találni. Mert szerintem a vallásban, jellegénél fogva a spiritualitás emelhetné az elméletet gyakorlattá. A spiritualitás segítségével az elméletnek egy belső úttá kellene válnia, amelyen keresztül az ember megérthetné Önmagát, megtalálná a valódi Én-jét, a központját – az igazit -, s így teljes, kiegyensúlyozott emberré válna. S egy kiegyensúlyozott ember viselkedése illik a kereszténység meghirdetett értékeihez. Ez lenne az az út, ami létrehozná a kapcsolatot, s ezzel személyes tapasztalattá tenné a vallási tanításokat. És ez az az út, ami nyitva állna mindenki előtt, bármilyen képességekkel is rendelkezik, vagy nem rendelkezik…én így látom ezt a kérdést.
Bár én nem részesültem vallásos nevelésben, csak most ismerkedem vele, de úgy látom, mintha az ezoterikus irányzatok és a keleti vallások sokkal inkább megtalálták volna ezt a belső utat, hiszen spirituálisabbak, mint pl. a katolikus egyház. Sőt. Igazából az Egyházat egyáltalán nem látom spirituálisnak. Lehet, hogy ezt nem jól látom(?!)…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.