Álarc nélkül...

folyt...

2014/06/12. - írta: Analysses

Elmaradtam pár nappal. Írtam, hogy rácsodálkoztam a Bibliára olyan szempontból, hogy úgy tűnik, rólunk, az ember lelki működéséről ír. Ezért elhatároztam, hogy jobban figyelek a témára, ahogy az időm engedi. Állítom, hogy keresem az igazságot: van-e Isten, vagy nincs. Ennek fényében mondhatnám, hogy objektíven mérlegelem a tapasztalataimat, hogy korrekt eredményre jussak. Ezt szeretném magamról hinni, ezt, hogy én olyan okos vagyok, hogy abszolút a tényekre szorítkozom. Ez azonban nem igaz. Legalábbis, ha mélyen magamba nézek. Mivel ember vagyok, ez azt is jelenti, hogy szubjektíven szemlélem az objektív tényeket. Röviden: annak drukkolok, hogy a végén kiderüljön, hogy van Isten. Vagyis, azt mondja a tudatalattim: Lássuk, mit is szeretnél! Áh, igen. Szeretnéd, hogy legyen Isten. Egy Isten rendel! Akkor nézzük csak…ezt kiszelektáljuk…ezt … ezzel fogjuk összefüggésbe hozni…ezt észre sem vesszük…ezt kihangsúlyozzuk, sőt…létrehozunk egy emléket…iiiigen…jó, ez így jó lesz. Na, most mehet a tudatba.

            Szóval, csak remélem, hogy résen tudok lenni, és a tudatalatti mesterkedését leleplezem…

            Jézus. Igyekszem őt is „objektíven” nézni. Eltekintek attól, hogy a róla írt és neki tulajdonított mondások, beszédek, lehet, hogy torzítanak. Ez nincs kizárva. Mondjuk, hogy többé-kevésbé pontosak. Azt, hogy élt, és hogy ilyen volt, azt ezzel a kitétellel elhiszem. Hogy Isten fia lenne, azt viszont nem látom.

Először azt gondoltam, hogy az, hogy ha egy ilyen gondolkodású ember megszülethetett abban a korban, az maga a csoda. De tényleg az? Hát semmit sem tanultam volna a személyiségfejlődésről? Mindegy milyen korban él az ember, ha a helyén van az önbecsülése, a lelki egyensúlya, akkor tudja így kezelni a dolgokat, ahogy ő. Ehhez szerető, őszinte, elfogadó szülők kellenek. Minimum. De csak akkor lesz valaki ilyen szülő, ha az ő szülei is szerető, őszinte… és így tovább. Belegondolva, így is elég nagy csodának tűnik… De ha nem csoda, akkor nem bizonyítható Isteni származása. Meg egyáltalán. Nem hiszem, hogy ezt be lehetne bárhogyan is bizonyítani.

            Még emberként is igazi géniusznak, zseninek tartom. Mert felismerte, hogy az ember legnagyobb rabságát önmagának okozza a bűntudatával. A bűntudatot bűnhődéssel lehet semmissé tenni. Ha valaki, egy kívülálló ezt önmagára vállalja, ráadásul Isten nevében – ami azért kell, hogy hivatalossá legyen téve, mintegy jóváhagyásával, hogy jobban el tudjam hinni -, akkor ez a valaki egymaga az én bűnöm miatti bűnhődésével fel tud szabadítani engem. De csak akkor, ha hiszek benne. Mert nekem kell hinnem benne ahhoz, hogy elhiggyem: megszabadultam a bűneimtől. És akkor úgy érzem, tiszta vagyok. Ez pedig egy elég erős vágyam. Ez az ember lelki működése. Ilyen módon Jézus maga tényleg megváltó volt.

            Ezek az meglátásaim. De kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét…

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gondo-lo.blog.hu/api/trackback/id/tr856298578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása