Harmadik bejegyzés

Önismereti munka

A személyiségfejlődés legfontosabb része.

Nem mondhatnám, hogy gyermekkoromtól kezdve ismerem magam. Sőt. Még csak azt sem tudtam, hogy ez egyáltalán KÉRDÉS, azt meg pláne nem, hogy ez fontos lehet az életem során. Tudatlanságban éltem, egyszerűen, naivan. Sokat idegeskedtem, ennek okát másokban láttam. Boldog, felhőtlen gyermekkor. Tartott 30 évig.

Aztán kezdett feltűnni, hogy mindig ugyanolyan helyzetbe kerülök, pedig nem is ugyanazok az emberek vannak körülöttem. Majd jöttek a kérdések:

- Miért viselkednek mások másokkal másképp, mint velem? Miért vagyok sokszor feszült, miért fáj a fejem annyit, miért idegeskedem annyit, és honnan jön ez a félelem, ami bennem van?

- Aztán olyan helyzetbe is kerültem, hogy magam számára is furcsán viselkedtem. Ez pedig még erősebben elgondolkodtatott.

Főiskolán azt mondta nekem egy fiú, hogy van, aki úgy éli le az életét, hogy soha nem ismeri meg önmagát. Ezt én magamra vettem. Nem, nem haragudtam meg. Egyszerűen rájöttem(9 év múlva), hogy igaza van, és ez a pillanat lett az időszámításom kezdete. Amikor először gondolkodtam el azon, hogy ki is vagyok én.

            Érdekes módon eszembe se jutott szakemberhez fordulni. Saját magam akartam megismerni magam. Akkor még nem tudtam, hogy ez ilyen nehéz út. Nehéz, hosszú, félelmetes és indulatokat, fájdalmat rejt.

Mégsem bántam meg, hogy elkezdtem. Van ebben a folyamatban, ezekben a tapasztalatokban valami hihetetlenül jó. Mint amikor valaki elhatározza, hogy lefutja a Maraton-t. Küzd, izzad, és egyáltalán nem érzi jól magát. Testi-lelki nehézségeken megy keresztül, és néha szidja magát, és azt kérdezi magától, hogy minek? Aztán, amikor jönnek az eredmények, az egész folyamat jó érzéssel tölti el. Nem csak a siker, hanem az egész küzdelem. Élvezetessé lesz. „S az ember célja e küzdés maga.” (Mondom én, aki egyáltalán nem futottam le a maratont...)

            Ha valaki erre adná a fejét, azt csak biztatni tudom.