önismeret vagy személyiségfejlődés...

2. Személyiségfejlődés n + 1 pontja 

1. Mindenki hülye, csak én nem.
2. Ez feltűnik nekem.
3. Lehet, hogy én is hülye vagyok? (Kóros esetben: Lehet, hogy csak én vagyok az?)
4. Igen, az vagyok.
5. Rájövök, hogy vannak normálisak is. Gyanakodni kezdek rájuk, sőt, meg is haragszom. Hogy kire, az még nem tisztázott…
6. Jó lenne, ha én is normális lennék.
7. A szakirodalomhoz fordulok, és ez alapján figyelni kezdek másokat.
8. Figyelni kezdem magam.
9. Felismerem egy-két hülye viselkedésem. Miután már megcsináltam őket. Azt gondolom, ez az összes, amin változtatni kell.
10. Már megint hülyén viselkedtem! És már megint utólag jövök rá. Bűntudatom van és szégyellem magam. Kell ez nekem? Újult erővel belebújok a szakirodalomba.
11. Újabb helytelen viselkedést azonosítok! Hülye szakkönyvek!
12. Összeveszek mindenkivel. Kikészülök.
13. A barátaimmal is vitába keveredem.
14. Áttörés! Viselkedésem közben jövök rá, hogy hülye vagyok. Mégsem tudom abbahagyni.
15. A 10-től 14. pontig újra…sokszor. Mintha egy „Belső Én” döbbenten figyelné a hülyeségeimet. A „Külső” pedig egyre dühösebb emiatt saját magára. Erről mélyen hallgatok mások előtt. Nem szeretnék zárt osztályra kerülni.
16. Hirtelenjében normális vagyok a szomszédommal. Ő kihívja rám a mentőket. Én erre leordítom a fejét, ő pedig megnyugszik: minden a régi...
17. Feladom. Maradok ilyen, és kész!
18. Semmi sem a régi. Másnak látom az ismerősöket, a barátaim között sem érzem jól magam. Egyedül vagyok. Esténként a plafont nézem, ismerem az összes pókot. Elkeresztelem őket. Végtére is keresztesek. Kellett nekem ez az egész önismeretesdi. Biztosan meg vagyok átkozva.
19. Túl vagyok pár jósnőn, máguson, táltoson és varázslón. Jaj annak, aki megátkozott! Meg a pénztárcámnak is.
20. A régi életemet akarom!
21. A helyzet változatlan, csak néha vetek lapos oldalpillantásokat a félredobott pszichológiakönyvek felé.
22. Hirtelen felismeréseim támadnak! Emiatt úgy közlekedem, mint egy zombi. Befelé figyelek. Az utcán a robotpilóta vezet. A saját anyámat nem ismerem fel mellettem a buszon. Hosszas magyarázkodás után végre elhiszi, hogy nem vettem észre. Majd átadom Neki a helyem.
23. Szinte észrevétlenül visszaszokom a könyvekre és külső segítség bevonásán töröm a fejem.
24. Új barátokra lelek. Ők értik, min megyek keresztül. Segítenek ebben. Néhány régi barátom is támogat.

Azt gondoltam, hogy ezek a pontok sorban jönnek. De nem. Össze-vissza. És leginkább vissza...térnek. Amikor azt gondolom, hogy most már jobb, akkor minden eddiginél rosszabbá válik. 

 Remélem, hogy a végén a 42, és nem inkább a 22-es csapdája vár!